Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan tanult meg az idő ketyegni?

Az új találmány, az óra, megváltoztatta az emberek mindennapjait - sőt még egy új világkép megalkotásának feltételeit is megteremtette.

Késve érkeznének a diákok az órára, az üzletemberek lekésnek a megbeszélésüket, az utazók pedig a vonatot vagy a repülőgépet. És senki még csak nem is sejtené, hogy mennyi is a világrekord a 100 méteres sífutásban. Az életet óra nélkül a legtöbb ember manapság már el sem tudná képzelni. Ez az időmérő eszköz tagolja a napot, meghatározza, mikor keljünk fel, mikor térjünk nyugovóra, és mindazt, ami eközben történik. Az idők folyamán olyan mértékben befolyásolta a társadalom és a munka világának alakulását, mint talán egyetlen más eszköz sem. A szociológusok az óra feltalálását a kerékéhez vagy a gőzgépéhez hasonló fontosságúnak tartják. Az viszont, hogy ki jutott első alkalommal arra a gondolatra, hogy egy mechanikus eszközzel ossza fel huszonnégy, azonos hosszúságú órára a napot, a történelem titka marad. Nagy valószínűséggel a találmány egy 13. századi kolostorból származik.

Az emberek persze már jóval korábban mérték az időt, igaz, kevésbé pontosan. Babilónia és Egyiptom, India és Kína nagy tudású csillagászai számára évezredekkel Krisztus születése előtt sem jelentett már problémát, hogy a Nap és a Holdmegfigyelése alapján az időt évekre, hónapokra és napokra osszák. És ezek az egyszerű egységek elegendőnek is bizonyultak a legtöbb ember mindennapi élete szempontjából. A tudósok azonban tovább törték a fejüket.

A legrégebbi eszköz, amellyel sikerült a nap további tagolása, vélhetően

napora.jpgnem más volt, mint egy egyszerű bot, amelyet a földbe szúrtak. A nap folyamán változott a bot árnyékának hosszúsága és szöge, amelyet ez az ősi napóra a földre vetett. Így az időt vagy az árnyék hosszúságáról olvashatták le, vagy a skálához viszonyított helyzetéről. Ilyen napórákat mindenekelőtt Mezopotámiában, Egyiptomban és az ókori Görögországban használtak. Egy hátránya volt ennek az eszköznek: a napórákat sem éjszaka, sem háborús időben nem tudták használni.

Az ókoriak ennélfogva már igen korán más megoldásokat kerestek az idő mérésére: vizet töltöttek egy edénybe, amelynek az alján kis lyuk volt, a falra pedig egy skálát rajzoltak. Ahogy lassan csöpögött a nyíláson át a folyadék, úgy tudták leolvasni ez egyre süllyedő vízszint alapján az időt. Klepszhüdra (azaz ,,vízlopó") - így nevezték a görögök ezt az időmérő eszközt.
A víz mellet a tűz is jó időmérőnek bizonyult. Gyújtózsinórok vagy füstölőket égettek, figyelték az olajlámpa csökkenő szintjét, vagy meggyújtottak egy gyertyát, amelynek oldalát skálával látták el.
Amikor aztán a középkori üvegfúvók már nagy tökéltességre tettek szert mesterségük gyakorlásában, megérett az idő egy új eszköz kialakítására. Két egyforma nagyságú üvegedényt vékonyka csövecskével kötöttek össze, majd finom homokot töltöttek bele. Ez aztán meghatározott idő alatt a felsőből, az alsóba pergett. A homokórák évszázadokon át a legkedveltebb időmérő eszközök sorába tartozott. Velük mérték a lovagi tornák és a párviadalok, a bírósági tárgyalások ás a vasárnapi prédikációk idejét. Rangjuk csupán a mechanikus órák megjelenésével csökkent.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Folyt. Köv. ...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.